Szerettük Legéndet. Izmosak voltak a lovak, pajkos volt a kiscsikó, boltíves a veranda, illatos a szénabálából épített VII. szoba.
Tavaly óta azonban nem csak, hogy nagyobb lett mindannyiunk lábmérete egy számmal, hanem a kedvező esőzésnek köszönhetően a Kislábúak szaporodásnak indultak (na, mondanom sem kell, ettől aztán a Nagylábúak is kedvet kaptak). Szómiszó – ahogy Cowboy mondaná – kinőttük a Kékszakállú herceg cserháti várát.
Ami nem is baj. Mert a minap összefutottam a Csodálatos Mandarinnal az MDF piacon, hát ott említette meg nekem, hogy valami mentési haditerv miatt nagy szükség lenne Tócsisz Polisz népére a Bakonyi dombságban. Ez ügyben, úgy tudom, keresni fogja a Kislábúakat.
Szóval. Hova is tartunk idén nyáron.
Akli major egy a ciszterci rend alá tartozó gazdasági major Zirctől 5 km-re – volt legalábbis 1720-tól kezdve a TSZ-esítésekig. Akkor aztán elvették több ezer holdnyi földjét és hagyták az épületegyüttest pusztulásnak indulni. Pedig anno a barokk építésű alsó szintre később rákerült az apát klasszicista nyári lakja, ahol még a fürdőszoba mennyezetén is freskók csüngtek, és tehenek százai éltek boldog együttlétben a cisztercitákkal. A major műemlékvédett, ami ma Magyarországon inkább árt az épületnek, mint használ, tekintve, hogy lehetetlen elvárásoknak kell megfelelni mindennemű anyagi, szakmai és lelki támogatást nélkülözve az államtól. A major területe éppen ezért „fillérekért” kelt el 5 évvel ezelőtt: egy budapesti értelmiségi házaspár vásárolta meg (Eszter és Tamás), ott élnek két kicsi gyermekükkel (Zsozsó és Mityu), és éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy megóvják a majort a teljes pusztulástól. A felújítás mikroszkopikus lépésekben halad, ennél tipikusabb szélmalomharc talán nem is létezik, de teljes az elszántság, a terület és a környék pedig mesebeli.
Haladjunk végig szépen sorban déli irányból az épületrészeken!
A szomszédos tehenészet felől a major területére lépve egy kis házi kápolna fogad minket, ahol kéthetente misét tartanak - feljárnak az asszonyok a 200 méterre lévő Akli falva egyetlen utcájából;
Utána jön a kétszintes lakórész, aminek alsó szintjén lakik a család, itt találhatók a vendégszobák, a konyha, a közös ebédlő; az apát emeleti nyári lakrésze sajnos a téli beázások miatt teljességgel használhatatlanná vált, ám végre új tető került az épület fölé, ez is valami;
A következő sarokban eldugva található az egyetlen felújított rész, egy kis iroda és egy majdani bio-boltnak való szoba, ez hajdanán tejházként funkcionált;
E mögött található a romantikus négyes-iker-budi-sor és a napelemmel működtetett szabadtéri-zuhany-fülke-rendszer;
Ezután következnek a gazdasági területek, karámok, ólak, ahol ma is állatok laknak: csüngőhasú malacok és rackajuhok minden korosztályban, egy póniló és két kopasznyakú tyúk, akiket egy Szutyi (egyesek szerint Szotyi) nevű pulikutya tart félelemben, majd következik a teljesen leépült és ezért lezárt kovácsműhely;
Jön az árkádos kapu, amin keresztül a falu felől érkezők lépnek az udvarra;
Egy 3-emeletes magtár, amiben szénabálák és szivacsok segítségével nomád fekhelyeket és közösségi tereket alakított ki a tulaj; és zárásképpen a hatalmas – egyelőre raktárként használt – pajta.
A major épületei – lássuk be – nincsenek jó állapotban, de veszélyesnek nem mondhatók. Nyaranta 6 héten keresztül belga cserkész csoportok érkeznek ide építőtáborozni, ennek köszönhetően a szükséges javításokra kapott a család annyi támogatást, hogy minden veszélyt elhárítsanak.
Az állatok barátságosak, egyedül a rackajuhokat érdemes békén hagyni, és akkor békében is maradnak (erre természetesen nagyon fogunk ügyelni), de a csüngőhasú malacok kutyamódra vágják magukat hanyatt az első simogatásra. Ha azonban bárkinek aggodalmai támadnak az elmondottak és a fényképek alapján, javasoljuk, hogy saját maga fedezze fel a területet, és imigyen döntse el, hogy gyermeke számára megfelelőek-e a körülmények. Erre nagyszerű alkalmat kínál a július 23-24-i biopiac, amit Eszterék a Földkelte alapítvánnyal közösen rendeznek meg a major területén (és ami amúgy is jó móka lesz). Ha bárkit érdekel a program, jelezze nekem, tudomásom szerint előre kell jelentkezni a létszám miatt.
A Tócsa idején a Kislábúak számára berendeznénk a főépületben található három vendégszobát. Mindegyikben lakna még 1-1 Nagylábú is, míg a többiek a magtárban foglalnának szállást.
Főzésre Eszterék most alakítanak ki egy nagy csoportok fogadására is alkalmas konyharészt, külön ebédlővel. Büszkén jelentem, hogy a Nagylábúak körében felbukkant egy hivatásos séfnek tanuló egyed, aki vállalta a csapat élelemellátását.
Fürdőszoba és toalett gyanánt az ikerbudisort és a szabadtéri fürdőrendszert használnánk, szükség esetén (kivételes esetekben) van a házban angol WC és kád zuhanyzóval, de ezt nem vennénk használatba, ha nem muszáj. A budikban lehúzás helyett egy kis bekészített faforgácsot illik a friss termékre szórni, ez különös hangulatot kölcsönöz a mindennapi eseménynek, és még a legyeket és illatokat is távol tartja. Megjegyezzük: borzasztóan kellemes, már-már üdén simogató az alulról érkező szellőzés. Privát trécselésekre (max. 4 fő) pedig nincs is alkalmasabb helyszín.
A majortól pár száz méterre található az egyutcás Akli falva, amely közigazgatásilag Zirchez tartozik. Van benne: kocsma és … ööö, ennyi. Balra a főúton elindulva a harmadik falu Bakonybél, jobbra rögtön Zirc következik, ahol van – hála a jóistennek – Teszkó, apátság, még több kocsma, hamburgeres és kórház (hopp! itt született Szikla!). A többi irányba pedig a Bakony páratlan szépségű (és ez most nem holmi költői ihletésű megfogalmazás, hanem tényleg!) erdője, mezője, dimbje és dombja.
Ennyi lárifári után következzék hát a praktikus tudnivaló az idei Tócsáról (a tapasztalt Tócsisz Polisz polgári szülő már az első sor után ide ugrott):
- Időpont: 2011. augusztus 15. hétfő – 24. szerda (10 nap, 9 éjszaka)
- Helyszín: Zirc, Akli major
- Helyszíni szemle (akit érdekel): 2011. július 23-24. BIOPIAC (előregisztráció szükséges)
- Ár: 34 000 Ft (testvéreknek 30 000 Ft / fő)
- Az ár tartalmazza a 9 éjszakányi szállást, a 10 napi konyhahasználatot, napi háromszori étkezést + uzsonnát, a 8 Nagylábú szállását és ellátását (legalább ráfizetniük ne kelljen a 10 napos kínszenvedésért, haha!), a Tócsa kocsi üzemeltetési költségeit, továbbá extra programokat (pónilovaglás és csutakolás, méhészeti bemutató, sajtkészítés, lekvárfőzés, buszút Csesznek és Akli között).
- Fizetés: 15 000 Ft előleg június 15-ig, majd a maradék összeg augusztus 1-ig
- Fizetési eszköz: banki átutalás vagy készpénz (részletek később)
- Lemondás esetén a teljes összeget csak akkor tudjuk visszatéríteni, ha találunk más Kislábút a megüresedett helyre, egyéb esetben sajnos a befizetett összegnek csak a felét tudjuk visszaadni (Eszterékkel ugyanis már megegyeztünk és ez alapján kalkuláltuk ki az árat).
- Létszám: max. 30 Kislábú, 2 Középlábú, 8 Nagylábú (+ az eseti Hipp-Hopp Féllábúak)
- Az idei Nagy- és Középlábúak: Doxi, Kléri, Pruit, Makkai úr, Tibet, Roxette, Marc, Jankuk kapitány, Károly, Almalé (+ Francis, Sárkány, Koma és még sokan mások)
- Utazás:
- Odafelé közösen mennénk egy hajnali busszal (a buszjegyet lehet, hogy kérjük majd, hogy ti vásároljátok meg); a cuccokat autóval szállítjuk a buszmegállóból.
- Visszafelé, kérjük, gyertek le a gyermekekért autóval (akinek ez gondot jelent, annak megoldjuk más szülőkkel való egyeztetéssel).
Ti jöttök. Árasszatok el kérdésekkel, lelkesítéssel, aggodalmakkal, pénzzel, szitokszavakkal, kiből mit váltott ki eme hosszas leírás.
Mindenekfelett azonban gondoljátok végig életeteket és adjátok le végső szavazatotototokat az e-mailben mellékelt dokumentum kitöltésével és visszaküldésével.
TOVÁBBI FOTÓK ITT!!!
Hát valahogy így lesz ez most 2011-ben. Megszelídülünk a vadonban.
A Nagylábúak nevében: Doxi

